Ugrás a tartalomhoz
Sómenet

Kalauz

Gandhi élete: Porbandartól a Birla-ház kertjéig

Ügyvéd Dél-Afrikában, sómenet Dandiba, merénylet Újdelhiben: Mahátma Gandhi életútja ellenőrzött dátumokkal, az ellentmondásos fejezetekkel együtt.

5 perc olvasás

Régi fa kézi rokka, mellette gyapotgombolyag és nyers gyapot egy vályogfalú szobában
A kézi rokka (csarka) Gandhi önellátási programjának jelképe lett. Illusztráció.

1893. június 7-én éjjel egy fiatal indiai ügyvédet leszállítottak a vonatról a dél-afrikai Pietermaritzburg állomásán, mert az első osztályú kocsiban utazott, ahová a fehér utasok szerint nem ülhetett volna. A hideg váróteremben töltött éjszakát később maga Mohandász Karamcsand Gandhi is fordulópontként írta le. A történet azért érdekes, mert nem egy kész hős születését mutatja, hanem egy hosszú tanulási folyamat kezdetét — és Gandhi életét éppen ez teszi ma is tanulságossá.

Gyerekkor és londoni évek

Gandhi 1869. október 2-án született Porbandarban, a mai Gudzsarát állam tengerparti városában. Családja kereskedőkasztba tartozott, apja a helyi fejedelem tanácsadójaként, mintegy minisztereként szolgált. Tizennyolc évesen, 1888 szeptemberében hajóra szállt, hogy Londonban jogot tanuljon. Az Inner Temple 1891. június 10-én vette fel ügyvédnek, és két nappal később már indult is haza. Indiai ügyvédi pályája azonban nehezen indult; amikor egy indiai kereskedőcég dél-afrikai munkát ajánlott neki, elfogadta.

Huszonegy év Dél-Afrikában

Gandhi 1893 májusában érkezett Durbanbe, és csaknem huszonegy évig maradt. Ezekben az években vált ügyvédből közösségszervezővé. 1904-ben Durban közelében létrehozta a Phoenix-telepet, ahol a lakók közösen dolgoztak és adták ki az Indian Opinion című lapot.

A döntő esemény 1906. szeptember 11-én történt Johannesburgban, az Empire Theatre-ben. A zsúfolásig megtelt teremben az indiai közösség tagjai megfogadták, hogy nem vetik alá magukat egy rájuk nézve megalázó nyilvántartási rendeletnek, akkor sem, ha börtön vár rájuk. A mozgalomnak még neve sem volt: Gandhi elégedetlen volt az angol passive resistance kifejezéssel, ezért 1907 végén az Indian Opinion hasábjain jelképes díjat ajánlott fel a jobb elnevezésért. Rokona és munkatársa, Maganlal Gandhi a sadagraha szót javasolta, Gandhi ezt alakította át: így lett a satyagraha, magyarosan szatjágraha, „az igazsághoz való ragaszkodás”. A fogalom részleteiről külön cikkünk szól.

1909 novemberében, a Londonból Dél-Afrikába tartó Kildonan Castle fedélzetén, tíz nap alatt írta meg gudzsaráti nyelven Hind Swaraj című röpiratát, amely a modern civilizáció és a gyarmati uralom kritikája. Ugyanebben az évben levelezni kezdett Lev Tolsztojjal: Gandhi 1909. október 1-jén írt neki, Tolsztoj 1910 májusában válaszolt. 1910. május 30-án jött létre a Johannesburg melletti Tolsztoj-farm, a börtönbe került szatjágrahák családjainak közös otthona.

Gandhi 1914. július 18-án hagyta el végleg Dél-Afrikát.

Hazatérés és az első indiai kampányok

1915. január 9-én szállt partra Bombayben. (Indiában ezt a napot ma a tengerentúli indiaiak napjaként ünneplik.) Első nagy indiai fellépése 1917-ben a bihari Csamparanhoz kötődik, ahol az indigótermesztésre kényszerített bérlő parasztok ügyét vizsgálta. 1918 márciusában a gudzsaráti Khedában azok mellé a földművesek mellé állt, akik a rossz termés miatt a földadó felfüggesztését kérték.

Az 1920-ban indított együttműködés-megtagadási mozgalom — brit iskolák, bíróságok, áruk bojkottja — országos méretű lett. 1922. február 4-én azonban az észak-indiai Csauri Csaurában a tömeg felgyújtotta a rendőrőrsöt, és 22 rendőr meghalt. Gandhi néhány nappal később, február 12-én leállította az egész mozgalmat, mert úgy ítélte, hogy az erőszak elárulta az elvet. Sokan — a mozgalmon belül is — ezt súlyos taktikai hibának tartották; ő következetes döntésnek.

A sómenet

A brit gyarmati kormányzat monopóliuma volt a só előállítása és adóztatása. Gandhi éppen ezt a mindennapi, mindenkit érintő terméket választotta szimbólumnak. 1930. március 12-én hajnalban indult el a Szabarmati-ásramból néhány tucat követőjével — a források 78 és 80 fő között adják meg a számukat —, és huszonnégy nap alatt, nagyjából 385–390 kilométert gyalogolva érte el április 5-én a tengerparti Dandit. Április 6-án reggel felvett egy marék sót a partról, ezzel jelképesen megszegte a sótörvényt.

A következő hetekben országszerte tömegek követték a példát. 1930. május 21-én a dharaszanai sólepárlónál mintegy 2500 felvonuló békés tömegét verte szét a rendőrség; az amerikai tudósító, Webb Miller beszámolója a világsajtóban is megjelent. A Time magazin 1930-ban Gandhit választotta az év emberének. 1931. március 5-én megszületett a Gandhi–Irwin-egyezmény a brit alkirállyal.

Vita a kasztokról

Gandhi és B. R. Ambedkar, az „érinthetetlenek” (dalitok) legismertebb vezetője, élesen vitatkozott arról, kapjanak-e a dalitok külön választói kúriát. Gandhi ezt ellenezte, és 1932. szeptember 20-án böjtbe kezdett. A szeptember 24-én megkötött úgynevezett púnai egyezmény külön választókerületek helyett 148 fenntartott helyet biztosított a közös választói testületekben. Hogy a böjt erkölcsi nyomásgyakorlás volt-e vagy zsarolás, arról a vita ma is tart, és Gandhi megítélésének fontos része.

A függetlenség és a halál

1942. augusztus 8-án a Kongresszus bombayi ülésén elfogadták a „Quit India” — „Hagyjátok el Indiát!” — határozatot; Gandhi jelszava a „Tedd meg vagy halj meg” volt. India 1947. augusztus 15-én lett független, de az ország kettészakadt, és a felosztást véres vallási zavargások kísérték. Gandhi a függetlenség napját nem ünnepléssel, hanem böjttel és imával töltötte Kalkuttában.

1948. január 20-án bomba robbant az újdelhi Birla-háznál, ahol lakott. Tíz nappal később, január 30-án, az esti imára menet a hindu nacionalista Nathuram Godse lelőtte.

Ami az életrajzokból gyakran kimarad

Gandhi nem volt hibátlan, és a komoly irodalom ezt nem is hallgatja el. Dél-afrikai éveiben írott szövegeiben lekezelő, rasszista kifejezésekkel írt a fekete afrikaiakról, és az indiaiakat feljebb valónak tartotta náluk. Ashwin Desai és Goolam Vahed 2015-ös könyve, a The South African Gandhi részletesen dokumentálja ezt az időszakot. A Ghánai Egyetem campusán 2016-ban felállított Gandhi-szobrot hallgatói tiltakozás után 2018 decemberében eltávolították. Ezek a tények nem semmisítik meg az erőszakmentes módszer jelentőségét, de megmutatják, hogy maga Gandhi is évtizedeken át formálódott.

Érdekes adalék: a Nobel-békedíjra 1937-ben, 1938-ban, 1939-ben, 1947-ben, majd halála előtt néhány nappal 1948-ban is jelölték, de sosem kapta meg. 1948-ban a bizottság senkinek sem adta ki a díjat, arra hivatkozva, hogy nincs megfelelő élő jelölt.

Gandhi nyomai Magyarországon

Budapesten a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében áll Ram Sutar indiai szobrász Gandhi-mellszobra, az indiai kormány ajándéka, amelyet 1971. október 14-én avattak fel. Gandhi önéletrajza — eredetileg 1925 és 1929 között folytatásokban jelent meg — magyarul Önéletrajz címmel olvasható; első magyar kiadását az Európa Könyvkiadó adta ki 1987-ben.

Az ENSZ Közgyűlése 2007-ben Gandhi születésnapját, október 2-át az erőszakmentesség nemzetközi napjává nyilvánította. A legfontosabb fogalmakat a fogalomtárban gyűjtöttük össze.

Források